Étkező

Tárgy: Étkező Pént. Márc. 14, 2014 4:13 am

Ebben a hatalmas helyiségben nem sok minden kapott helyet. A falakon néhány kép, és fali lámpa kapott helyett. A szoba közepén hosszan egy hosszú, 26 személyes ebédlőasztal kapott helyet. Sötétbarna, egyszerű és hétköznapi, akárcsak a hosszá tartozó székek. A szoba egyik végében egy hatalmas fehér márvány kandalló kapott helyet, ami illik a szoba világos falaihoz. A kandalló felett egy hatalmas tükör kapott helyet, amely ezüst színű díszes keretben pihen. Az ebédlőasztal felett egy hatalmas csillár lóg lefelé. A szobában több ablak is megtalálható, így nappal egészen világos hely.

Tárgy: Re: Étkező Pént. Május 09, 2014 8:33 am

Amelia, Alexander & Dorothea

H atározottan jobb a kedvem, amióta Amelia újra bekerült az életembe, de még mindig nem tudom, hogy miért nem tud itt maradni velem vagy mi az ami miatt csak néhány órára tud elszabadulni otthonától. Mindenesetre nem sokat kérdezősködtem. Sokkal inkább azzal voltam elfoglalva, hogy ma délelőtt árjött és azt mondta, hogy délutánig tud maradni. Ma lazítottam és igyekeztem körbe lengeni a lányt, akihez annyi kérdésem lett volna, mint égen a csillag. Tekintettel a repülők számára, nincs belőlük sok. A sok kérdés helyett igyekeztem segíteni neki, miközben ő igyekezett a kedvembe járni. Már tudjuk, hogy félre értés történt a múltban, és ezzel már nem is foglalkoztunk többet. Nagyon sokat jelent nekem, hogy itt lehet. Máris annyi mindent tett. Sokkal inkább úgy érzem, hogy repülök és nem tudok két lábbal a földön járni. Tettem-vettem, majd fenséges és leírhatatlanul szép gyönyörökben volt részem a délelőtt folyamán. Észre sem vettem, hogy repül közben az idő. Épp a hálószobámban voltam amikor a komornyikom jött szólni, olyan déltájban, hogy vendégeim jöttek. Nem tudtam elképzelni kik lehettek, de nem is foglalkoztatott annyira a dolog. Felvettem egy alsónadrágot és belebújtam egy ingbe, illetve egy papucsba. A komornyik vezette vendégeimet az étkezőbe, ahol meg is kínálta őket a hosszú ebédlőasztalnál ülőhellyel. Épp az ingemet kezdtem el begombolni amikor beléptem a helyiségbe és észrevettem vendégeimet. Meglepetten néztem végig rajtuk kócos fekete hajjal, meztelen felsőtesttel és egy szál alsónadrágban. Nem erre számítottam. Elsősorban Alvilágiakra és nem Árnyvadászokra. Hoppá! Talán egy nadrág is kellett volna. De mit kereshetnek itt? Alexander is itt van. Érdekes. Különösen ez a helyzet. Még az ingem begombolását is abbahagytam. Lefagyva néztem őket miközben a legalsó gombot szorongattam ujjaim hegyével. Macskatekintetem felváltva járt az érkezetteken, majd megállapodott a kék szeműn.

Tárgy: Re: Étkező Pént. Május 09, 2014 9:06 am

To Alec, Thea and

Magnus

Annyira boldog vagyok, hogy sikerült elintéznem, hogy a mai napon eljöhessek Marius börtönéből és végre eltölthessek egy kis időt egy régi barátomal. Amilyen gyorsan csak tudtam újra meglátogattam és ezúttal nem ledermedve álltam meg előtte, hanem a nyakába ugrottam és szorosan megöleltem. Hihetetlenül jó érzés volt őt látni, és felidézni a régmúlt emlékeit. Még akkor is, ha épp szomorúak voltak. Főztem neki egy csomó kaját, mert ahogy elnéztem nem evett rendesen és normális minőségű ételt azóta, hogy nem voltam neki. Gyorsan eltelt a délelőtt. Észre sem vettem az idő múlását. Magnus egy szó nélkül viharzott ki a hálószobából. Szememet forgattam, majd megkerestem a nadrágját és az övet hozzá, és a cipőjéz is egy zoknival. Hogy lehet ilyen alulöltözötten köszönteni a vendégeket? Mondjuk ő még meztelenül is képes lenne bulizni, szóval nem szóltam neki. Csak csendben utána mentem a ruhájának többi darabjával. Azt viszont nem vettem észre, hogy fordítva van rajtam a pólóm, és a cipőm is a rossz a lábamon van. Sokkal inkább érdekelt az, hogy ennek a bolond boszorkánymesternek a ruháit utána vigyem. Még kopogni is nehezemre esett siettségemben, mert mielőbb utolakartam őt érni, hogy felöltözhessen. Beléptem az étkezőbe és mellette álltam meg. Felpillantottam rá. Hihetetlenül magas volt hozzám képest. Mondjuk nálam egy normális méretű férfi is nagyobb, ő pedig még náluk is magasabb. Hát igen, neki nem okoz gondot megtalálni valakit vagy valamit egsy nagy tömegben. Elég magas hozzá. Felé nyújtottam a ruhái másik felé és kedvesen szólítottam meg:
- A nadrágodat ott hagytad. Egy cipőt sem ártana felvenned. -közöltem vele, aztán észre vettem rajta a ledermedtséget. Nem tudtam mi lehet az oka, így követtem a tekintetét és megpillantottam a két vendéget akikről a komornyik is beszélt. Feléjük mosolyodtam és kedvesen köszöntöttem őket Magnus helyett is.
- Üdvözletem. Amelia vagyok. Magnus egy kicsit elkapkodta az öltözködést. Elnézést érte. Máris rendebszedem. -mondtam és egyik kézfejemmel hasba ütöttem. Kézfejem felső részével. Inkább csak hangja volt, mint fizikai fájdalma. Remélhetőleg ettől a boszorkánymester is magához tér és nem kell fel is pofoznom a vendégei előtt. Annak szerintem nem örülne.

//Bocsi, nem tudtam többet írni. Alec jön. Remélem így is jó lesz.//

Tárgy: Re: Étkező Szomb. Május 10, 2014 8:28 am

Amelia Dalton, Dorothea Coldstone & Magnus Bane

E l fordultam ahogy a macska tekintet az arcomra szegeződött. Azok után, hogy gyakorlatilag kidobott, nem volt túl sok kedvem ahhoz hogy itt legyek és lássam őt. Pislogtam a jelenet láttán, és kellemetlenül éreztem magam miatta. Nem tudtam mire vélni hogy csak úgy kidobott de kezdtem kapizsgálni.Gondolom, abban a pillanatban jó szórakozásnak tűntem, hiszen a fegyvereim nélkül kiszolgáltatott helyzetben voltam. A kezem ökölbe szorult a dühtől,leküzdöttem magamban a késztetést,hogy felpattanva bemossak neki egy hatalmasat, majd meggyőztem magam, hogy ostoba és gyerekes voltam. Kijelentettem magamban, hogy kihasznált és látni se akarom többé. De tudtam, hogy Magnus milyen, így nem lepett meg hogy szinte meztelenül áll előttem és hogy a csinos nő ilyen bizalmaskodó vele. Ő valójában jobban lekötött mint a boszorkánymester. Volt benne valami varázslatos,földön túli és megfoghatatlan. Mintha egy álomból vagy tündérmeséből lépett volna ki. A szépsége egyszerűen szemkápráztató volt,még számoma is.
.Elmosolyodtam egy pillanatra, gyorsan elhadartam hogy "Alec Lightwood, nagyon örvendek hölgyem" majd megráztam a fejemet, mielőtt végleg leesik az állam, és vissza vettem a rezzenéstelen, hideg arckifejezést. Nem akartam, hogy Magnus bármit is leolvasson az arcomról, közönyösnek akartam látszani. Bár ez nem biztos, hogy jelenlegi helyzetemben sikerült. Fáradt és izgatott voltam, Dorothea és én ideáig rohantunk az Intézetből. Egy hatalmas falkára való démon megostromolt minket, és csak nagyon nagy harc árán tudtuk megvédeni magunkat. A tanárunk, Hodge azonban szörnyen megsérült. Próbálkoztunk, az iratze rúnával, és szinte minden gyógyfűvel és gyógyszerrel, ami odahaza volt, de semmi sem segített. A húgom már pánikolt Jace pedig már feladta de én nem voltam hajlandó annyiban hagyni a dolgot. Kicsi gyermekkorom óta ismertem, olyan nekem mintha a bácsikám lenne. Nem akartam hagyni meghalni, így a hónom alá kaptam Dorotheát és az összes lehetőséget végig jártuk, azokat akik segíthetnének. A történtek után Magnus volt az utolsó lehetőség, de ő volt, aki biztosan segíthet. Így vettem egy mély levegőt, kiszúrtam egy pontot a falon amire a tekintetemet szegeztem és beszélni kezdtem -Nos...Magnus...meglep hogy ezt mondom, de segítségre van szükségünk! Hodge megsérült, elég súlyos. Elég ha kapunk valami szert vagy kenőcsöt ami segít begyógyítani a sebet, a többit megoldjuk egyedül is! -mondtam jéghideg hangon. Fagyos hangnemem nekem is fájt, de nem akartam hogy azt hidje, csak úgy megbocsájtom neki hogy kidobott, és hogy most ebben a helyzetben találom. Abban a pillanatban legszívesebben hangosan üvöltöttem volna, de nem tehettem. Hodge-nak szüksége volt rám, erősnek kellett maradjak. A másik indok pedig a büszkeségem volt, ami nem engedte, hogy bárki sem a nő sem a boszorkánymester sem pedig árnyvadász-társam ilyen szánalmasan gyenge pillanatomban lásson. Így felszegtem a fejem, és bele néztem a boszorkánymester zöld-arany macskaszemeibe

Tárgy: Re: Étkező Vas. Május 11, 2014 1:47 am

Magnus, Amelia & Alec

Csak néztem a szemem előtt kibontakozó jelenetet és nem szóltam semmit. Természetesen a boszorkánymesteren nem lepődtem meg, tudtam hogy milyen öltözékben szokott mutatkozni vendégei előtt, és amúgyis láttam már jobb pasit kevesebb ruhában is, nem is egyet. De a nő láttára elcsodálkoztam. Először is túlságosan szép és angyali volt ehhez a világhoz. Valami nem volt rendben vele, azon túl sem, hogy biztosan látó volt. Másodszor pedig mert messziről lerítt róluk, hogy nem rég még egymás társaságát élvezték, ha szépen akarok fogalmazni. Szemem sarkából Alecre pislantottam, mert tudtam a boszorkánymester iránt táplált érzelmeiről, és arról is, hogy nem olyan rég egy este kiszökött a szobájából, hogy találkozhasson vele. Hogy miért voltam ebben annyira biztos? Aznap este már megint nem tudtam aludni, és sétálni indultam, hogy kicsit kiszellőztessem a fejem. Véletlenül majdnem Alecbe botlottam, utolsó pillanatban tudtam csak kitérni előle és elbújni egy kiszögellés mögé. Észre sem vett, annyira sietett valamerre, és nem is feketék voltak a ruhái, mint azt az árnyvadász elvárná, hanem kifejezetten utcai ruhában volt. És mérget mernék venni, hogy a fiú csakis a családjáért vagy a szerelméért tenne ilyesmit. Az utóbbi volt a valószínűbb, éppen ezért falaztam neki, amikor Isabelle rákérdezett láttam-e a bátyját. Mondhatni én vagyok az Intézet szeme és füle, persze csak Church mellett. Nem láttam a fiú arcán semmilyen érzelmet, de tudtam hogy fortyog a dühtől, ennyire már ismertem őt. Nekem se volt rózsásabb a kedvem: fáradt voltam, dühös, pezsgett bennem a démontámadásból és az ide-oda rohanásból megmaradt adrenalin. Nem igazán ismerem még Hodge-t, és nem is fűznek olyan erős szálak hozzá, mint a többieket, de tartoztam neki annyival, hogy megteszek mindent a megmentése érdekében. Felálltam és fel-alá kezdtem járkálni, hogy kicsit lenyugodjak és levezessem a fölgyűlt energiáimat.

//Bocsánat, most csak ennyi tellett tőlem//

Tárgy: Re: Étkező Vas. Május 11, 2014 2:54 am

Amelia, Alexander & Dorothea

K ijelenthetem, hogy nem erre számítottam. Elsősorban nem árnyvadászokra. Másodsorban nem egy effajta reakcióra tőlük. Igazából csak akkor figyeltem és eszméltem föl amikor Amelia megjelent és nem csak hozzám szólt, de hasba is vágott. Csak ezután pislogtam kettőt és néztem le rá. Nem hallottam meg a szavait, de a kezében lévő ruháimból rájöttem mit mondhatott. Legalábbis sejtettem. Elvettem a kezéből a nadrágomat és felvettem. Félig elfordultam miközben becsatoltam az övet és megigazítottam. Utána végre sikerült az ingemet is begombolnom, de csak félig. A felső néhány gombot kihagytam, hogy mielőbb az árnyvadászok felé fordulhassak. A cipőmet is felvettem, ha már idehozta nekem Amelia. Nem tudtam hova tenni Alexander viselkedését, de mielőtt ennek hangot adtam volna elmosolyodtam amikor a mellettem lévő lányra pillantottam.
- Ahogy elnézem neked sem sikerült rendesen felöltöznöd. - mutattam a felsőjére, amit kifordítva vett fel. Mosolyom kiszélesedett amikor maga is rájött arra, hogy nem én vagyok az egyetlen aki kapkodott. Megfordítottam, hogy a vendégeknek háttal legyen, sőt, még mögé is álltam, hogy takarjam miközben finoman a derekához nyúltam és megfogtam a felsője alját. Lassan húztam fel és vettem le róla, hogy megfordíthassam és ráadjam rendesen. Miután ezzel megvoltam a vendégek felé fordultam és bár ők az étkezőasztal túloldalán voltak, egyik kezemmel intettem, hogy üljenek le. Magam is így tettem. Oda mentem az asztalhoz és velük szemben leültem. Ujjbegyeimet összeérintettem, hátra dőltem és macskatekintetemmel őket figyeltem. Valami nem stimmelt, de nem tudtam rájönni, hogy micsoda. A hidegségre hidegséggel válaszoltam.
- Miért segítenék nektek? - kérdeztem hidegen - A gyógyító varázslatokhoz egyébként sem értek annyira, mint máshoz. Nem biztos, hogy tudok segíteni. Az egyetlen ebben a szobában, aki jobb nálam az ő. - mutattam Amelia barátomra - Amelia az általam ismert egyik legjobb orvos a mondénok között. Vagyis... nem orvos, de nagyon ért ehhez a világhoz és a gyógyításhoz is.
Közöltem hidegen. Hallatszott a hangomban, hogy nem azért említett meg régi barátomat, mert elakarom őt engedni, hogy segítsen. Sokkal inkább csak több kifogást kerestem arra, hogy miért ne segítsek én. Valahogy nem ínyemre ez a hangulat. Minta történt volna valami aminek ez a két árnyvadász nem örül, és nem tudok rájönni, hogy mi. Nem csináltam semmit sem, a fanyar hangulatban való felkeresés pedig nem megoldás. Hodge állapota legyen bármilyen, nem hiszem, hogy ilyenné tudja őket tenni. Itt más lesz a dologban, de vajon mi.

Tárgy: Re: Étkező Vas. Május 11, 2014 7:17 am

To Alec, Thea and

Magnus

Hogy lehetek ennyire szerencsétlen? Oké, több oka van annak, hogy itt vagyok ma és az nem csak azért van, mert hiányzott nekem a kedvenc boszorkánymesterem, és nem is azért, mert ma a csúnya elválásunk miatt kiakarom engesztelni, de fontos ügyekben is beszélni szerettem volna vele. Ő még sem volt bezárva hosszú ideig egy vámpír házába, akit legszívesebben magam küldenék a Pokol kénköves és sötét bugyraiba. Mekkora mázlista, hogy élhette az életét. De nem merek panaszkodni neki, mert a végén még eljön és ki tudja mi lesz ha ez a két férfi egymásnak ugrik. Te jóságos Ég! Nem, ebbe belegondolni sem merek. A végén nem maradna a házból semmi. Mindegy. Nem is akarok erre gondolni. Azt viszont mosolyogva veszem tudomásul, hogy Magnus az évek alatt semmit sem változott és még mindig képes alul öltözötten fogadni a vendégeit. A köszöntésre csak pukedliztem egyet. Tiszta megszokásból, pedig nadrág van rajtam, kivételesen és nem valami 150 éves ruhadarab a régi időkből. Pedig azokat hogy én mennyire szeretem. Ahogy láttam a boszorkánymester egy kicsit lefagyott a vendégei láttán, bár azok elég ridegek is voltak vele. Csak nem történt valami? Mondjuk, ahogy elnéztem őket árnyvadászok voltak akik alapjáraton nem szeretik az alvilágiakat, úgyhogy ezen annyira nincs is min meglepődni. De mégis Magnus segítségét kérik. Mint a régi szép időkben. Magamban mosolyogva gondoltam vissza a régi szép időkre, amikor Magnus végre öltözködni nem kezdett. Akartam vagy sem, de végül felhívta a figyelmemet az én figyelmetlenségemre is amit akaratom ellenére, bár nem tiltakoztam, kijavított helyettem. Azért örültem neki, hogy mögém állt és takart a vendégei előtt. Mert ha nem tette volna esküszöm, hogy felpofozom és teszek az illemszabályokra. Mély levegőt véve fordultam meg. Már épp ment volna az asztal felé, amikor megragadtam az ingénél és visszahúztam. Begomboltam rendesen az ingét, mert látom csak félmunkát végzett. Megigazítottam a gallérját és csak ezután engedtem útjára. Én nem mentem közelebb, csak figyeltem a szóváltást.
- Mivel a londoni árnyvadászokkal éltem, szerintem ez nem meglepő Magnus. Ne beszélj úgy rólam, mintha nem lenne elég gyakorlatom az ő életükből. Tudod, azért is haragudtál meg rám, mert kijelentettem, hogy felemelkedem. -csípőre tettem a kezemet és úgy beszéltem a boszorkánymesterrel, mint aki megsértődött és kioktatja, pedig nem erről volt szó. Nem haragudtam rá. Habár azt a kis részletet, hogy ez körülbelül százötven éve volt, már nem tettem hozzá. így is épp elég furcsa ez az egész a boszorkánymester számára is. Végül csak rávettem magamat, hogy közelebb menjek az asztalhoz. Végül nem ültem le, de két székkel távolabb megálltam az egyik szék mögött és a támlára tettem a kezemet. Így biztos távolban lehetek a boszorkánymestertől aki kitudja hogyan fog reagálni minderre.
- Gyerekesen viselkedtél és megsértődtél. -tettem hozzá- De amint te is látod a vizsga közelébe se jutottam, így önmagam maradhattam. Persze ennek oka egy hosszú história és szerintem nem azért vagyunk itt, hogy mese délutánt tartsak. -fojtattam a beszédet és közben csak egyetlen pillanatra néztem Magnus-ra. Tekintetem inkább az árnyvadászokon járattam. Ebből a korból még nem volt alkalmam megfigyelni őket, de nem sokban lehetnek mások, mint a régiek. Biztos van különbség, hiszem mind külön személyiségek vagyunk és hiányoznak a régi barátaim is, de ettől függetlenül keresem a hasonlóságot közöttük és be kell vallanom, hogy kíváncsi vagyok erre a generációra. Mennyit fejlődtek vagy talán épp ugyanolyanok maradtak.

» Étkező