Lana Winters

Beceneved:
Alana, Lanabanana, Gangster Nancy Sinatra, Nightingale

Születési hely és idő:
1993. 04. 13., UK., Sheffield

Korod:
20 év

Csoport:
Boszorkánymester

P.B.:
Lana Del Rey

Családi állapot:
nem jellemző

Alkatom magas, vékony, de vannak domborulataim. Gyengének tűnhetek, de van bennem erő! Bőröm halvány barackszínű, hajam sötétbarna és hosszú. Ehhez színben tökéletesen illő aranybarna, olykor zöldes színű szempár társul. Nem mosolygok túl sokat. Mindig úgy nézek ki, mint aki épp most lépett ki egy '60-as évekbeli filmből. Állandóan sötét-, és retro légkör vesz körül.
Van pár tetoválásom: a jobb kézfejem oldalán, a kisujjam vonalában ('trust no one'), ugyanott a bal kezemen ('paradise'), a jobb oldalamon, a bordáimnál ('be a voice, not an echo') és a bal bokámon egy szögesdrót.

Olyan vagyok, akár egy arculcsapás. Egyenes jellem, mindenkinek kertelés nélkül megmondom a véleményemet; viszont tudok hazudni, nagyon is jól. Számomra az 'élet' szó azt jelenti: kihívás.
Állandóan összeütközésbe kerülök a környezetemmel és gyakran úgy vágok bele a harcba, hogy nem mérem fel az ellenfelem erejét. A kudarc azonban nem tör le, még be sem gyógyultak a sebeim (akár testi, akár lelki), már újra a küzdőtéren vagyok, új célért, új eszményekért, új dicsőségért harcolva. Az akadályokat egyetlen elsöprő rohammal győzöm le. Számomra egy a fontos: győzni, élre kerülni. Harc közben szerzett sebeimmel nem törődöm, veszteségeimre fittyet hányok. Kudarcaimból nem tanulok, képes vagyok századszor is nekirugaszkodni egy akadálynak, gondolván, ezúttal egészen biztosan legyőzöm.
Nincs érzékem ahhoz, hogy megkülönböztessem a kicsit a nagytól, a lényegeset a lényegtelentől, mert csak rohanni tudok. Szeretem a kalandos, extrém dolgokat, a rohanó és robbanó természetemnek megfelelő változatosságot.
Imádok mozogni, sportolni, lételemem a jövés-menés, nem tudok nyugton ülni. Nem telik el nap anélkül, hogy ne futnék pár kilométert. Odavagyok néhány extrémsportért: a hegymászásért, a snowboardozásért és a sárkányrepülőzésért.
Nem igazán gyűjtök régiségeket, nem őrizgetek családi ereklyéket. Nem szeretek a gyermekkoromra emlékezni, vagy beszélni róla, mivel nem volt épp 'móka és kacagás'.
Ahhoz vagyok szokva, hogy amit mondok, a környezetem ellentmondás nélkül elfogadja. Talán ezért is gőzölök be gyorsan, ha ellenállást tapasztalok. Ilyenkor általában először nem az indulat tör ki belőlem, hanem a gúnyos, szarkasztikus megjegyzések; később azonban kibukik belőlem és volt már rá példa, hogy törtem és zúztam. Haragtartó vagyok, de tudok bocsánatot kérni - előbb vagy utóbb, de inkább utóbb. Akit letepertem, azon nem állok bosszút, hiszen azt a csatát már megnyertem.
Határozott és rámenős vagyok. Leginkább a robbanékonyság, a becsvágy és a bátorság jellemez. Imádom felrúgni a hagyományokat és a korlátokat; a magam útját járni, olykor tilosban. Meg nem alkuvó természet vagyok, aki nem befolyásolható.
Szeretek parancsolni és képtelen vagyok az engedelmességre, ez az alaptermészetem.
Párkapcsolatomban is szeretek irányítani. Számomra magától értetődő, hogy mindenki az én fejemmel gondolkodik, és az én szívemmel érez. Gyakran hiszik rólam, hogy önző vagyok, pedig csak hiányzik belőlem az empátia. 'Azt hiszem, én olyan vagyok, mint egy magányos farkas... nem azt mondom, hogy egyáltalán nem szeretem az embereket, de - az igazat megvallva - csak akkor kedvelem őket, ha lehetőségem van mélyen a szívükbe és a fejükbe látni.'
Nem szeretem megmutatni érzelmes oldalamat, a legtöbb ember szemében én mindig is a kemény, kőszívű harcos maradok, aki csak önmagáért él. Igen, egoista vagyok, viszont tudok szeretni.
Rossz szokásom, hogy káromkodok és sokat cigizek.

A színpadon állva, szép ruhában, cigivel a kezemben minden olyan békés. Vagyis annak tűnik. Rettegek. Gerincemen hideg kúszik végig, alig bírok állni a rohadt magas sarkúban. De éneklek. Mindenki, különösen a férfiak, élvezik a hangomat és a látványt, amit nyújtok. Imádnak. Reszketek, de a hangom tiszta. Tökéletes.

- Hol van apa? – kérdeztem anyát. A játszótéren voltunk, kora ősz volt, én hintáztam, anyám pedig a padon üldögélt, egy vaskos könyvet olvasgatva. Még csak hét éves lehettem. Rám emelte élénkzöld tekintetét és elmosolyodott. Nem igazi mosoly volt.
- Apa nem tud velünk lenni.
- Miért? – kérdeztem, egy gyerek már csak ilyen. Idegesítő.
- Fontos dolga van.
- Mindig? – csak hümmögve bólogatott, én pedig nem kérdeztem többet, mert láttam, hogy elmerül a bőrkötéses könyvben. Emlékszem rá. Olyan szép volt, ahogy ült a fa árnyékában, a sárgára és vörösre színeződött levelek között, a zöld pázsit ölelésében. Olyan akartam lenni, mint ő.

A gyerekek felnőnek. Kevésbé lesznek idegesítőek, megfontoltan viselkednek... a francba, dehogyis! Minél idősebb lettem, annál több teret igényeltem, és annál kevésbé szerettem anyámat. Ha sikerült, elszöktem otthonról és egész nap London utcáin járkáltam és, ha hűvösre fordult az idő, beültem egy kellemes kis bárba. Ott fedeztem fel két remek tulajdonságomat: kurvára értek a férfiakhoz és kurva jól énekelek. És persze bírom az alkoholt, néha annyit ittam, mint egy matróz. Olyan mocskosan is beszéltem. Párszor betéptem. Úgy isten igazából, mint Bob Marley. Anya ki nem állhatta.
- Bűzlesz a bagótól, lányom! – préselte ki a szavakat összeszorított fogai között, miközben csuklómnál fogva a fürdőbe vezetett. – És ez mi? – emeli fel a kezeimet, állával a tetoválásokra bökve. Ruhástól a zuhanyfülkébe állított és hideg vizet folyatott testemre. Csöndben tűrtem. Azt sem tudtam, hogy mi a nevem, mit tehettem volna?!

- Van még két másik tetkóm – közöltem, mintha csak az időjárásról kezdenék beszélgetést folytatni. Anya lecsapta a bögrét a pultra, azt hittem, el fog törni a bögre. A kávé azért kilöttyent, sötétbarna tócsát hagyva maga után.
- Még valami, amiről tudnom kellene?
- Inkább feltakarítom - válaszoltam, kitérve a kérdés elől. Rengeteg dolog volt, amiről fogalma sem volt... és ezekről nem is fog tudomást szerezni. Nem, az esélytelen.
A kávét egy kisebb gömbbe gyűjtöttem össze a pultról és visszairányítottam a csészébe.
És ez még semmi...

Egy évre elszöktem, még mielőtt komoly kötelességeimet elvégezném. Egy éjszaka leléptem otthonról, csak úgy. Nem ijedtem meg, anya egész életemben úgy nevelt, hogy tudtam, mi vár rám. Nem féltem. Mitől kellett volna? De a Föld bejárása tanulást jelent, nem pedig nyaralást. Nekem viszont sokkal inkább erre volt szükségem. És, hogy mit csináltam? Bejártam Angliát. Stoppoltam. Azzal mentem és addig, amivel és ameddig csak tudtam. Bárokban énekeltem, hogy pénzt szerezzek, ha meghívtak egy pohár italra, elfogadtam, ha megkínáltak egy szál cigivel, nem mondtam volna nemet. Megtanultam bánni a férfiakkal, minden nap szombat volt. És ez jó volt így. Ilyen életet akartam élni.
Aztán, hazatérvén, minden a feje tetejére állt.

Olyan gyorsan futok, ahogy csak a lábam bírja. A szél a szemembe fújja a havat, csúszkálok, ahogy befordulok egy-egy sarkon. A szívem hevesen ver, a tüdőm megtelik a fagyos levegővel. Mellkasom hevesen emelkedik és süllyed, amint megállok egy ház hideg kőfalának támaszkodva.
Kegyetlen. Az apám egy szörnyeteg. Megölte anyámat. Miért?

Az irodában ücsörögve várok és próbálok úgy tenni, mintha minden rendben volna. Hideg tekintettel méregetem az igazgatónőt, ujjammal a karfán dobolok. Úgy tűnik, minden rendben van. Nem kell tudnia mindenről. Elég, ha jó vagyok abban, ami vagyok. Boszorkánymester. Márpedig jó vagyok. Több, mint jó: mesteri. Persze, nekem is van még mit tanulnom. Mielőtt az iskolába kerültem volna, vissza Angliába, körbejártam a világot. Egyrészt: ez egyfajta kötelességtudat volt a részemről. Anya elvárta volna. Másrészt: fel akartam magam vértezni mindenféle bűbájjal és varázslattal, rengeteg tudással és persze a kellő eltökéltséggel és felkészültséggel, hogy ha kell, szembe tudjak nézni apámmal. Biztos, hogy nem feledkezett meg rólam...
Az is lehet, hogy amilyen őrült vagyok, magam keresem meg, válaszokat követelve.

A szokottnál is felsőbbrendűen nézek, ahogy belépek az iskola főbejáratán. Bőrdzseki, testhez simuló farmer, magas sarkú bokacsizma. Mindenki néz. Érzik rajtam a méregdrága parfüm illatát - ami valójában csak egy hamisítvány, és három dollárba került -, a piros Marlboroét és a Jack Daniel's-ét. Igen, ez is egy átlagos éjszaka volt. Elszálltam. Kurva másnapos vagyok. Beszívtam. Minden olyan... mint egy filmben. Mámorító. Élvezem a tekinteteket. Tisztelet van bennük, ugyanakkor látom a kérdőjeleket a fejek fölött. Az arcokra különböző kérdések vannak felírva - még másnaposan is látom ezeket a kérdéseket: Ribanc? Drog? Szerdán? Normális? Igen. Igen. Igen. Nem.
Tekintetem bódult, mozgásom szokásosan kecses és magabiztos, kissé talán darabos. Kótyagos.
A szekrényemhez lépek, kinyitom az ajtót és besöpröm a könyveket és a füzeteket a táskámba. Az órarendre pillantok, de csak formaságból. Le se szarom, milyen óráim lesznek. Meghúzódok majd a hátsó sorokban. Beveszek egy rágót. A tükörbe nézek. Tökéletes. Káoszos. A Lana Winters-effektus.

És... várj még! Vésd jól az eszedbe...
Live fast. Die young. Be wild. And have fun.