Kert

To James

Féltem Marius haragjától, nem is kicsit. De ha jobban belegondolok, most inkább a többieket kellene féltenem és nem magamat. Hogy miért? Mert ha ez a két elvetemült egymásnak ugrik akkor nemcsak a házból nem marad semmi, de azokból a szerencsétlenekből sem akik az útjukba kerülnek. Még elképzelni is szörnyű, ami pedig nekem sajnos sikerült. Nyeltem egy nagyot, de szemeim továbbra sem nyitottam ki. Nem tudom, hogy melyikükkel járok jobban, ha Marius vendége, vagy ő magam maradt itt fent. Talán az lenne a legjobb, ha mindketten leestek volna az udvarra. Sajnos erre van a legkisebb esély. Az vesz rá arra, hogy kinyissam a szem, hogy egy erős kéz markolja meg a torkomat. Próbálok nyelni egyet, de nem tudok. Engedelmeskedek a kéz irányításának és ahogy az üvegablak helyéhez vezet Marius vendége, aki ezek szerint "győzedelmeskedett", hallom a lábaim alatt recsegő üvegszilánkokat. Lélegzetem felgyorsul. Igyekszem mélyeket lélegezni. Tekintetem az alattam összegyűlt vámpírokat figyeli, majd találkozik a ház urának tekintetével. Kétségbeesve pillantok le rá, aki csak dühös és ölni kész tekintettel mered fel a vendégére.
Az utolsó szónál egy pillanatra elakadt a lélegzetem. Hogy mit csináljak? Akkor most ő... Elengedett. Mi több, lelökött. Zuhanás közben megfordultam és láttam az egyre távolodó alakot. Nem tudtam, hogy megbízhatok-e Marius-ban annyira, hogy elkap, de nem mertem mást tenni, csak reménykedni. Behunytam a szememet, és akkor végiggondoltam az elmúlt másodpercek töredékét. Szinte láttam magam előtt. Miközben Marius vendége beszélt a dolgozószoba ajtaja kinyílt.
Ismerős szag csapta meg az orromat. Ethan megszokott, éjszakai illata melyhez éjszakai vadvirágok illata párosult egy kis farkas szagaggal.
A következő amit éreztem egy rántás volt, majd egy reccsenés amit egy puffanás követett. Elképzelni sem tudtam, hogy mi történhetett ezért automatikusan nyitottam ki a szememet, hogy megnézzem. Már földet értem, de köztem és a talaj között ott volt Marius jobb keze, Ethan a vérfarkas. Mondhatnám úgy is, hogy az egyik legjobb barátom. Világos kék szemeiben láttam a megkönnyebbülést és a fájdalmat egyaránt. Lassan vér buggyant elő vékony csíkká váló mosolygó ajkai között.
- Ethan. - suttogtam a nevét. Másra már nem jutott időm. Két vámpír megragadott a karomnál fogva és felsegítettek. Erősen szorítottam és Marius árnyékába vezettek. A vérfarkas nem kelt fel a földről. Behunyta a szemeit és továbbra is szaggatottan vette a levegőt. Már értettem, hogy mi volt a reccsenés. Csonttörés. Csak reménykedni tudtam benne, hogy meggyógyul, mert ha nem magam nyúzom meg ezt a "vendéget", hacsak a ház ura meg nem előz közben. Ó igen, ő fortyogott a dühtől, és ez még csak a legenyhébb kifejezés az érzéseire amiket le lehetett olvasni a tekintetéből. Lélegzet visszafojtva néztem fel a dolgozószobába, és akkor megpillantottam. Néhány vámpír teljes hangtalansággal a tetőről közelített a férfi felé, aki egyre jobban magára haragítja a ház urát. Az ő szemszögéből nem láthatta a rá leső veszélyt, de szerintem jobban is izgatta Marius. A birtok vámpír ura változatlanul dühös arcával lépdelt a ház fala felé, majd legnagyobb meglepetésemre zakója alá nyúlva lefelé tartó kézmozdulattal egy hatalmas és éles kardot húzott elő. Elképzelni sem tudom, hogy hogyan rejthette el oda, de abban biztos vagyok, hogy jól bánik ezzel a fegyverrel. Amikor a ház falához ért, nem állt meg. Egyenes léptekkel indult meg felfelé a falon. Marka erősen fogta kardjának markolatát melyet maga mellett tartott. Az utolsó pár lépésnél Marius futásnak eredt és amikor felért a dolgozószobához felugrott oda, hogy lesújthasson a kardjával. Minden vámpír aki körülöttem volt támadásra készen állt. Érezni lehetett a levegőben, hogy izmaik megfeszülnek és csak egyetlen egy pillanatra várnak, hogy kihasználva az éjszakában rejlő erejüket és gyorsaságukat a szemtelen vendég torkának ugorhassanak.